Hónap: 2012 október

Isten előtt hálás szívvel emlékezni…

2012. október 14. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: Filippi 1:3-4

Kedves Testvérek!

         Alapigénkben Pál apostol emlékezik. Aki emlékezik, az visszatekint. Visszanéz a közeli, vagy a távoli múltjába. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy csak az idős, a megöregedett ember szokott emlékezni. Láttam én már 10 éves gyermeket is emlékezni. Ült a dvd-lejátszó előtt és kezdte visszanézni a családi felvételeket, azokon belül is régi önmagára volt kíváncsi elsősorban, valamint arra, hogy mi mindenben volt része kis élete pár éve alatt.

         A múltunk hozzánk tartozik. Bármennyi idősek legyünk is, van múltunk. Persze minél több idő telt el a születési időpontunk és a múltidézés pillanata között, valószínűleg annál több élmény, esemény, ember jelenik meg lelki szemeink előtt. Alapjában véve két fő csoportba oszthatóak az emlékeink. Van, amire örömmel és boldogan emlékszünk vissza. De jó volt, amikor… – így kezdődik általában a boldog élmények felemlegetése. Csak a szépre emlékezem – mondja a régi dalszöveg. Azonban nem csak szép és jó dolgok történtek velünk a múltban. Ezek pedig a másik csoportját elevenítik meg emlékeinknek: a fájdalmas, keserű, szomorú részét életünknek.

  Hogy mi jut eszünkbe a múltunkból, az függ attól is, hogy milyen kedvünkben talál az emlékezés. Az embernek borús hangulatában inkább a szenvedések, a nehézségek jönnek elő a szívéből. Máskor egyértelműen a jó és pozitív emlékek kerülnek előtérbe.

Ezen a mostani vasárnapon, jubileumi konfirmáltak találkozóját tartjuk gyülekezetünkben. Emberileg kiszámíthatatlan volt, hogy hány ember fog eljönni erre az alkalomra. Sajnáljuk a távolmaradókat, de nagyon örülünk azoknak, akik itt vannak. Azt gondolom, hogy emlékek vannak bennetek. Többnyire régi emlékek. Kérek mindenkit, hogy most kicsit gondoljon vissza a saját konfirmálására. Most még nem tudunk róla beszélgetni, de ha vége lesz az istentiszteletnek, akkor megtesszük ezt is. Milyen emlékek jönnek elő bennetek? Emlékezzen most mindenki! Ne csak a jubileumi konfirmandusok, hanem mindenki, aki itt van a templomban! Eszembe jut egy idősebb asszonnyal való beszélgetésem, aki a héten megkérdezte tőlem, hogy ugyan ő nem érintett ebben a jubileumi konfirmálásban, de azért eljöhet a templomba? Természetesen, hiszen mindig, mindenkit szívesen látunk – mondtam neki. Bármikor is konfirmáltál, mi jut eszedbe róla? Talán bevillan egy szigorú, vagy egy szelíd lelkipásztor. Bevillannak diáktársak, akikkel együtt jártál a felkészítő alkalmakra. Hogy bevillannak-e a káté kérdései és válaszai? Azt is mindenki egyen-egyenként tudja csak. Mindenesetre, ha konfirmáltál, akkor vannak egyházi emlékeid. Akkor ez azt is jelenti, hogy annak idején megkereszteltettek a szüleid. Hiszen a konfirmáció a keresztelés következménye. A keresztelés ugyanis Istenhez tartozást jelent, az Ő nagy családjának válik tagjává, aki részesül a keresztség sákramentumában. Ezért is örülök, ha mai istentiszteletünkön volt keresztelő. Két család három gyermekét kereszteltük meg. És a jubileumi konfirmáltak egyházi élete is itt kezdődött. Meg lettek keresztelve. Majd jártak hittanra – sőt, a jubilálók egy része egyházi iskolába járt itt, helyben – majd amikor eljött az ideje, akkor megtörtént a konfirmációra való felkészülés és maga a konfirmáció is. Ülnek a templom padjaiban olyanok is, akik szintén jubilálnak, mégsem találjuk nevüket gyülekezetünk anyakönyvében. Ennek az az oka, hogy máshol születtek, máshol éltek egy darabig, és máshol konfirmáltak, majd valahogyan idekerültek ebbe a városba, ami korábban még faluként funkcionált. Vannak, akik elkerültek Tiszavasváriból, de eljöttek erre az ünnepi alkalomra. Örülök, hogy ők is köztünk vannak.

Pál apostol Isten előtt emlékezik és hálával a szívében. Én mindkét dolgot fontosnak érzem. Isten előtt emlékezni azt jelenti, hogy az öröm öröm marad, a fájdalom és a keserűség pedig tanulsággá és jellemformálóvá szelídül. A hálás szívű emlékezés pedig azt jelenti, hogy van Kinek és van mit megköszönni. Ha most a jubileumi konfirmandusokra gondolok, akkor azt mondhatom, hogy nektek eltelt 50,55,60,65,70 év az életetekben a konfirmálásotok óta. Ez emberi léptékkel mérve nem kis idő. Hálát adhattok, mert még éltek, még itt lehettek az élők közösségében.

Érdemes egy picit visszagondolni arra, hogy hogyan alakult az életetek? Mi jutott nektek család, munkahely, egészség, nyugdíj kapcsán? És hogyan alakult a hitéletetek? Mennyire sikerült Isten mellett megmaradni? Ezt mindenki maga tudja. Isten mindenesetre szeretné, ha köze lenne életünkhöz. Ennek oka az, hogy szeret bennünket, hogy fontosak vagyunk Neki, hogy drágának tart bennünket. De az Úrnak csak akkor lehet köze bárkihez is, ha mi beengedjük őt szívünk ajtaján.

Pál apostol hálát ad egy gyülekezetért. A filippibeli gyülekezet tagjait köszöni meg Istennek. Munkálkodott közöttük, hirdette Isten szeretetét, bűnbocsátó és üdvözíteni akaró kegyelmét, majd máshol szolgálta az Urat. De a kapcsolatot igyekezett tartani velük és imáiban rendszeresen gondolt rájuk. Igaz, én nem vagyok egy Pál apostol, csupán 10. éve szolgálom itt a Mindenható Istent, de én is nagyon hálás vagyok az Úrnak Tiszavasvári református közösségéért. Hálás vagyok Istennek e gyülekezet évszázados múltjáért! Hogy évszázadok óta van református gyülekezet ezen a településen. Hogy Isten megszólított korábban is embereket, hogy emberek szolgálhatták az Urat, keresve és munkálva az Ő dicsőségét. Hálát adok az Úrnak ezért a gyülekezetért. Annak minden tagjáért. A jubileumi konfirmáltakért éppen úgy, mint akik most egyáltalán nem jubilálnak. Az énekkarért éppen úgy, mint a presbitériumért, a gyermekekért, az ifjakért éppen úgy, mint az idősekért. A családokért éppen úgy, mint az egyedül élőkért.

Amikor az ember hálát ad, akkor örömmel állapítja meg, hogy van Kinek és van mit, kit, kiket megköszönni. A hívő ember tudja, hogy életének megtartatása nem a véletlen, a szerencse, a sors hozadéka. Mi nem a sorsnak vagyunk hálásak, hanem a sorsunkat kezében tartó élő és hatalmas Istennek, akiről azt énekelt az énekkar, hogy Isten hord karjain, ne csüggedj el, védelme biztató jöjj, ismerd el. Hatalmas karjain magához von, nem árthat semmi sem, Ő oltalom…

Pál apostol szavaiból kiindulva emlékezésünket hassa át a hálaadás, az öröm, és az imádságos lelkület. Hálaadás a múltért, a jelenért és a reményteljes jövőért. Öröm az Úrral és az egymással való találkozásért. Imádságos lelkület, mely nem feledkezik meg fohászkodni embertársaiért, azon belül családjáért, gyülekezetéért, városáért, nemzetéért. Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 264, 167, 434

 2012. október 14-én, vasárnap jubileumi konfirmandus találkozó – 50, 55, 60, 65, 70 éve konfirmáltak találkozója volt gyülekezetünkben. Az ünnepi istentiszteleten négy éneket énekelve szolgált az énekkar, majd a Filippi 1:3-4 alapján hangzott Isten Igéjének üzenete. Emlékezés, hálaadás Istennek, öröm, imádkozás egymásért – ezek voltak az igehirdetés legfőbb gondolatai. A jubilálók egy erre az alkalomra készített igés könyvjelzőt kaptak ajándékba.  A közös fényképek elkészülte után szeretetvendégség következett a gyülekezeti teremben, ahol felelevenítődött a múlt és hálát adhattunk Isten megtartó kegyelméért.

Ahogyan mi látjuk magunkat és ahogyan Jézus lát minket…

2012. október 7. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: Jelenések 3:14-22

Kedves Testvérek!

         A Jelenések könyve a Biblia legnehezebb olvasmányai közé tartozik. A végső időkről szóló próféciák különösen nehezen érthetőek, magyarázat után kiáltanak. Sokan kísérelték meg a helyes, konkrét magyarázatát megadni ezeknek a szakaszoknak. Könnyen tévúton találhatja magát azonban az ember, ha azt hiszi, hogy ő tudja mi mit jelent, mi mit üzen, mi mikor történik meg abból, ami a Szentírás utolsó könyvében van megfogalmazva. Vannak azonban könnyebben emészthető, értelmezhető részek, szakaszok e könyvben. Én ilyennek találom a felolvasott Igénket is.

A Jelenések könyve 2. és 3. fejezetében összesen 7 gyülekezet kap üzenetet az Úr Jézus Krisztustól. Alapigénkben a laodiceai gyülekezetet szólítja meg Jézus. Elmondja, hogy mit lát, majd megoldást kínál számukra.

Minden gyülekezetben van valamilyen élet. Ez igen széles skálán mozoghat. Van csendes, van nyüzsgő gyülekezet. Van halódó, van élettel teljes. Van apadó, van gyarapodó. Van befelé forduló, van mások felé nyitott gyülekezeti közösség. Van, amelyik vonzó, van, amelyik egyértelműen taszító hatást gyakorol a kívülállókra. Nem sorolom tovább a mindenkori gyülekezetek lehetséges jellemzőit, pedig még hosszan lehetne. Egy azonban teljesen bizonyos: az Úr Jézus Krisztus minden gyülekezetet tökéletesen ismer. Tudok cselekedeteidről. Ez a mondat a Jelenések könyvében szereplő 7 gyülekezetből öttel kapcsolatban elhangzik és a mások kettővel kapcsolatban is kezdődik mondata Jézusnak úgy, hogy tudom… és ott van a leírás, hogy mi mindent tud róluk. Egészen pontosan mindent tud róluk Jézus és ezt röviden össze is foglalja számukra.

Tudok cselekedeteidről. Jézusnak ez a mondata szóljon most hozzánk egyen-egyenként és szólítson meg minket, mint gyülekezeti közösséget is. Mit szólunk mi ehhez? Hogyan érint ez bennünket? Örülünk neki? Vagy inkább megrémiszt? Embere és közössége válogatja. Mert úgy van ez, ahogyan énekelni szoktuk: Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Te előled elrejtenem semmit nem lehet… (345. dicséret 2. verse) Persze Urunk nemcsak a bűneinket látja, nemcsak azzal van tisztában, amit elrontunk, elhibázunk, amikor elbukunk, hanem erényeinket, a jól hasznosított talentumainkat is látja.

Hiába szépíteném, akkor sem mondhatok mást a laodiceai gyülekezettel kapcsolatban, mint amit Jézus nekik mondott: langyos vagy. Hangsúlyozom még egyszer, hogy ezt Jézus egy gyülekezetnek mondja. Annyi háttér információt hadd osszak meg veletek, hogy Laodicea városába a mintegy tőle 30km-re elhelyezkedő Hieropoliszból érkezett a meleg víz, de mire hozzájuk ért, már csak langyos volt. A hideg víz a hegyekből fakadt, de az is langyossá vált mire a városba ért. A langyos víz pedig nem sok mindenre jó. Jézus egyenesen azt mondja: bárcsak hideg lennél vagy forró! Mindkettő jobb, mint a langyos állapot. Mert mit jelent egy hívő ember, vagy egy egész gyülekezet esetében a langyos állapot? Azt, hogy nem látszik az Úrért való elkötelezettsége, az Úr ügyéért való égés. Azt, hogy átvette a környezete hőmérsékletét. El van, mint a befőtt. Nincs hatással a körülötte élőkre. Nem tényező. Nem vonzó.

A hit szempontjából hidegnek lenni egyenlő azzal, ha valaki még nem ismeri Istent. Semmi köze Hozzá. Tagadja létezését. Az ilyen állapot is jobb, mint a langyos? Igen és ezt Jézus mondja. Mert az Őt jelenleg még tagadó közel kerülhet Hozzá, elkötelezett tanítvány lehet úgy, ahogyan a keresztyéneket üldöző – a Jézusba vetett hit szempontjából hideg – Saulból Pál apostol lett, ugyanez bekövetkezhet azokkal, akik még Isten nélkül élnek. A hit szempontjából forró ember szíve tele van az Úrral, érte él, érte ég. Másokat is vágyakozik a szeretet tüzével felhevíteni és Istenhez közel vinni. De a langyos hívő állapota azért a legrosszabb, mert már túl van a hideg, az Úr nélküli életszakaszán, de már lecsengett nála az Úrért élek, Neki szolgálok, Ő van életem középpontjában szakaszon is, amikor már nem hevül a szíve az Úrért és az Úr ügyéért, amikor már nem mások a fontosak, hogy minél többen megtalálják Krisztusban Megváltójukat, hanem el van magának a hitével. Ez a langyos állapot az egyik legnagyobb kísértés mind az egyes hívők, mind a gyülekezetek számára. Jézus pedig ismeri a gyülekezeteket. A gyülekezetek pedig olyanok, mint a tagjai. A mi gyülekezetünk olyan, amilyenek mi vagyunk, mert mi alkotjuk. Tőlünk olyan, amilyen. Tőlünk lehet forró, az Úrra tekintő, Őérte élő és égő ez a közösség. De tőlünk lehet az Úr követésébe belefáradt, meglankadt, langyos is. Vajon melyik vagyunk? Milyennek lát az Úr bennünket? Mert, hogy lát, az soha ne legyen kérdéses előttünk!

Minden ember és minden közösség látja magát valamilyennek, tartja magát valamilyennek. A laodiceai gyülekezet azt tartotta magáról, hogy gazdag vagyok, meggazdagodtam, nincs szükségem semmire. Felmerülhet bennünk a kérdés: baj az, ha egy közösség, azon belül is egy gyülekezet gazdag? Alapjában véve nem baj. Akkor nincs semmi gond, ha tudja, hogy Kinek köszönheti, és mire kapta a gazdagságát. De ez elég ritka eset. Általában azonban a kísértést kell meglátnunk benne. A gazdagság kísértése pedig abban van, hogy az elért eredményeket magunknak tulajdonítjuk, a gazdagság öncélúvá válik és másokon segíteni nem szándékozunk. Önelégült, öntelt állapot ez. Gondolkodhatunk így? Az Ige példája mutatja, hogy igen, de ez egyértelműen tévút, mert aki így gondolkodik, az küldetését veszti, célt téveszt. Legyen szó egy-egy hívőről, vagy egy egész gyülekezetről.

Elgondolkodtat bennünket felolvasott Igénk. Gondolkodjunk arról, hogy milyennek látjuk magunkat? Látjuk-e még az Úrtól kapott küldetésünket, feladatainkat? Már csak önmagunkért jövünk össze rendszeresen vagy érdekelnek azok is, akik még nem ismerik az Urat? Érzünk felelősséget az Isten nélkül élők felé? Előfordul, hogy gondoljuk magunkat valamilyennek, mások pedig egészen mást gondolnak rólunk. Hatalmas különbség lehet a magunkról alkotott kép, és a mások által rólunk alkotott kép között. De az igazi kérdés az, hogy mekkora különbség van egy hívő ember, egy gyülekezet önmagáról alkotott képe, és Jézus rólunk alkotott képe között? Mert Jézus mindig a valóságot látja. Őt nem lehet becsapni, megvezetni, áltatni. Előtte nem lehet kimagyarázni magunkat, hogy az nem egészen úgy van Uram… Ő a teljes, a kendőzetlen valóságot látja. De milyen ez ahhoz képest, amilyennek mi látjuk magunkat?

Tudok cselekedeteidről – mondja Jézus a laodiceai gyülekezetnek. De mondhatná azt is, hogy tudok életviteledről, mindennapjaidról, örömeidről, fájdalmaidról, küzdelmeidről, sőt még a gondolataidról is. És nagyon nincs rendben az életed. Ez bárkire igaz lehet. Kívülről szépnek, jónak tűnhet minden, de az a lényeg, ami belül van, azt pedig rajtunk kívül csak Jézus tudja igazán. Ennek a gyülekezetnek azt mondja Jézus: nyomorult, szánalmas, szegény, vak, mezítelen vagy. Megdöbbentően kemény beszéd. Hiszen az önmagát gazdagnak tartó közösség Jézus szerint szegény, sőt nyomorult, szánalmas, vak és még mezítelen is. Lehet ekkora kontraszt aközött, ahogyan egy közösség látja önmagát, és ahogyan őket Jézus látja? Lehet bizony! Azt tartja a mondás, hogy a látszat sokszor csal. Az Urat azonban nem lehet megtéveszteni. Ő annak lát, akik valójában vagyunk. Ő meg is mondja, hogy milyennek lát bennünket. Rendszeresen fel kell tennünk a kérdést Jézusnak: Urunk, Te milyennek látsz bennünket? Milyenek vagyunk a Te szemedben?

Jézus nem azért mondja ezeket a nem éppen szívderítő kifejezéseket erre a gyülekezetre, mert sárba akarja tiporni őket, mert megalázni akarja a közösséget, hanem azért, mert segíteni akar. Szereti őket, fontosak számára. Ezen kívül: tud és akar segíteni. Testvérek! Ha Isten Igéje kemény hozzánk, elevenünkbe vág, fájdalmasan érint, akkor nekünk is így kell olvasni vagy hallgatni. Érezzük ki mögüle az Úr szeretetét, kegyelmét, segítőszándékát! Egy szülő, aki szereti gyermekét nem mondja-e el neki, hogy nagy balgaságokat csinál? Nem mutatja-e fel azt, hogy ő hogyan látja gyermekének életvitelét? De, mert szereti, mert fontos neki a gyermeke, mert felelősséget érez irányába. Ugyanígy van Jézus is az övéivel. Ezért int, ezért fedd olykor bennünket. Nem esik az akkor jól nekünk, sőt kifejezetten fáj. De ha nem dacosan csakazértse módon folytatjuk életünket, ha engedjük ezeket a kemény szavakat dolgozni a lelkünkben, akkor javunkra lesznek. Egyértelműen gyógyulásunkra lesznek ezek a fájdalmasan kemény és igaz szavak.

Jézus tanácsot ad a laodiceai gyülekezetnek: Tanácsolom neked, hogy végy tőlem aranyat, fehér ruhát, gyógyító írt! Jézus tanácsol. Nem követel, nem parancsol, hanem tanácsol. Mit jelent ez? Azt, hogy te döntesz: elfogadod vagy elutasítod a tanácsot? Jézus nem erőlteti rá sem önmagát, sem tanácsait senkire. Rajtunk múlik, hogy hogyan fogadjuk azt, ami tőle van, amit Ő kínál. És ez még egy gyülekezetre is ez igaz.

Jézus azt mondja ennek a közösségnek: adni akarok nektek. Tőlem vegyetek, az én kezemből. Én elkészítettem nektek. Nélkülem szegények vagytok. Ma is így van ez Testvéreim! Sok ember hiszi, hogy gazdag, hogy magának köszönhetően meggazdagodott. Ügyességének, vagy ügyeskedéseinek köszönhetően meggazdagodott, és nincs szüksége semmire. És senkire. Jézusra sem. Minél nagyobb a földi gazdagság valahol, annál kevesebb az igazi hívők száma. A gazdag nyugati társadalmakban úgy gondolkodnak, hogy nincs szükségük Istenre. Svédországról olvastam a múltkorában, hogy 85%-os az ateizmus. Megdöbbentő számadat, de azt üzeni, hogy ahol földi gazdagság van, ott nem nagyon kérnek Istenből. Nem is sejtik az így gondolkodók, hogy ők csak bizonyos értelemben gazdagok, de Isten előtti állapotuk szerint valójában szegények. Isten szerint szegény, nyomorult, szánalmas emberek.

Térj meg! – kéri Jézus az önmagát gazdagnak tartó laodiceai gyülekezetet. Mit jelent ez? Azt, hogy fordulj el az önteltség, a gőgösség bűnétől, és fordulj oda az Úrhoz. Ő legyen életed kiindulópontja, alfája és ómegája, Rá tekints szüntelen. Élj Vele közösségben! Légy nyitott a Vele való kapcsolatra, olvasd, hallgasd az Igét, és imádkozz! Ez magával hozza azt is, hogy észreveszed embertársaidat is. Meglátod szükségeiket és segítő szándék támad benned.

Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem – mondja Jézus. Ezekből a szavakból is vegyük észre, hogy Jézus szeretne életünk része lenni, de ehhez a mi döntésünkre, a mi beleegyező szándékunkra is szüksége van. Ő zörget a szívünk ajtaján, de bejönni csak abban az esetben fog, ha meghalljuk zörgetését és kinyitjuk előtte az ajtót. Ő nem töri ránk az ajtót, csak akkor jön be, ha mi engedélyt adunk neki erre…

Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon: mint ahogy én is győztem… Jézus hol győzött? Milyen küzdelmet – sportnyelven szólva milyen meccset – nyert meg? A bűn és a halál elleni küzdelemben aratott diadalt. Legyőzte mindkettőt. Értünk való volt az a kettős győzelem. Mi Jézus által, a belé vetett hit által győzünk. A győztes oldalán van, aki Jézust követi. Hogy hol és ki fölött győzhetünk? Erre azt mondhatom, hogy sokféle küzdelem van jelen a hívő ember életében. Győzhetünk a kísértéseink, az elkényelmesedésünk, az önteltségünk, az önzésünk fölött, de mindezt csak Jézus által tehetjük meg. Saját erőből nem fog menni. Vele egyértelműen sikerülhet mindenkinek. Egy hívő ember, egy gyülekezet ne legyen önelégült, langyos, mert akkor nem tudja a küldetését beteljesíteni. Feladatunk ugyanis Jézust képviselni a világban, másokat Hozzá hívogatni, az Ő szeretetét felmutatni embertársainknak. Vagyis Hozzá térni, Benne meggazdagodni, Őt beengedni szívünk nyitott ajtaján, az Ő dicsőségére élni és égni. Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 269, 173, 466, 457