2014.december 20. szombat

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 20. szombat

***************************************************************

 

Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. (Máté 25:14)

 

Figyelembe kell venni azt, hogy Istennek nagyon erős akarata van, hogy terveit véghezvigye. Határozottan vezeti Isten alfától-ómegáig ezt a világot. Aki ebben kételkedik, vagy azt gondolja, hogy időnként nem így van, a világ, az ördög, vagy a bűn erősebb nála, az helytelenül látja. Isten ezeket is beleszerkeszti tervébe és ezzel együtt viszi célhoz elgondolásait. Örök tanácsvégzésébe mindezek fel vannak véve régtől. Nem kér senkitől tanácsot, nem kéri ki véleményünket. „Nem azé tehát, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” – mondja a Szentírás, mert az ember nem befolyásolhatja terveit. Sőt, nincs semmiféle hatással azokra. Egy másik Ige már a mi szempontunkból mutatja ugyanezt: „Mert Isten a kövekből is tud magának fiakat támasztani.” Azaz megcsinálja velünk is, de adott esetben nélkülünk is. Ám kegyelem, hogy az ember tudhat ezekről és részese lehet csodáinak. (Berencsi Balázs)

***************************************************************

A nap gondolata:

A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme. (Thornton Wilder)

******************************************************

Imádság:

Köszönöm Istenem akaratodat, mely a legjobb nekem. Még attól is jobb, amit én akarok magamnak. Taníts engedelmeskednem és akaratomat alárendelnem a tiednek. Ámen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük