Tiszavasvári Református Egyházközség

Az ember megváltása (VI. ÚRNAPJA)

2012. szeptember 23. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: 1Péter 3:18

Kedves Testvérek!

         A mai istentiszteleten újra kátémagyarázatos igehirdetéssel szolgálok közöttetek, vagyis folytatjuk a Heidelbergi Káté alapján Isten Igéjének tanulmányozását. Mai témánk: az ember megváltása. Ilyen kérdésekre keressük a választ: 1. Miért volt erre szükség? 2. Mit jelent a megváltás kifejezés? 3. Hogyan és ki által történt a megváltás?

Miért volt szükség a világ – és azon belül a mi személyes életünk – megváltására? Ha rövid akarok lenni, akkor egy szó csupán a válasz: bűn. Ez az, ami céltévesztettséget jelent, eltávolodást Istentől, az Isten velünk való terveitől. A bűn éket vág ember és Isten, ember és ember közé egyaránt. A bűn egy megoldás után kiáltó hatalmas probléma. Isten azonban nemcsak teremtő, gondviselő, kegyelmes hanen igazságos is. Ez azt jelenti, hogy a bűnnek következménye, azaz büntetése van. Valakinek eleget kell tennie az emberiség bűnéért. Ám te és én erre képtelenek vagyunk. Egészen pontosan nincs az a földi teremtmény, aki eleget tudna tenni, mert minden ember napról napra a bűnt szaporítja. Mivel azonban más teremtményt se akart az ember bűne miatt Isten büntetni, ezért szükség volt egy Megváltóra, aki Isten feltételeinek megfelel. Mindenkinek szüksége van a megváltásra. Természetes állapotunkra ugyanis a bűnösség jellemző „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róma 3:23) – írja Pál apostol. Az első kérdés tehát megválaszolva.

Most nézzük a másodikat: mit jelent a megváltás kifejezés? A megváltás szó azt jelenti, hogy „kivásárol”. A rabszolga szabadságának megvásárlásával állt összefüggésben ez a kifejezés. Az ember a bűn rabszolgája addig, amíg valaki ki nem vásárolja belőle. Vagyis meg nem szerzi a szabadságát. Aki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek – olvassuk a Bibliában (Jn 8:34). Egyik református énekünk ezt így fogalmazza meg: …a bűn szolgája gyáva rab… De Isten elkészítette a szabadítást számunkra. S ezzel már a harmadik kérdésre keressük a választ. Ki alkalmas arra, hogy megváltsa ezt a világot?

Ki alkalmas erre? Ez a kérdés emberi életünk bizonyos helyzeteiben előjön. Ki alkalmas egy igazgatói, egy polgármesteri, egy vállalatvezetői poszt betöltésére? Amikor arról beszélek, hogy egy alkalmas személy kerestetett a világ megváltására, akkor csak félve és nagyon óvatosan merek párhuzamot vonni, de kb. úgy képzeljük ezt el, mint amikor egy hatalmas vállalat tulajdonosa vezérigazgatót keres. Kiírja a pályázatot. Ez és ez a feladat várja, ehhez ilyen és ilyen diploma, szakmai gyakorlat és nyelvtudás szükséges. Isten is kiírta a pályázatot a megváltás elvégzésére. Feladat: magára venni, elhordozni a világ valamennyi emberének valamennyi bűnét. Szenvedni és meghalni mások helyett, mások miatt, másokért. Az illető legyen valóságos és igaz – vagyis bűntelen – ember. Már ez teljesíthetetlen mérce. Senki nem tud ennek az elvárásnak megfelelni. De van még tovább is: legyen az illető valóságos Isten is. Nézzük meg, hogy a Heidelbergi Káté ezt hogyan fogalmazza meg!

16. kérdés: Miért kell valóságos és igaz embernek lennie? Azért, mert Isten igazsága azt kívánja, hogy ugyanaz az emberi természet tegyen eleget a bűnért, mely a bűnt elkövette, már pedig, aki maga bűnös, másokért eleget nem tehet.

17. kérdés: Miért kell egyszersmind valóságos Istennek is lennie? Azért, hogy Isten-voltának hatalmával Isten haragjának súlyát az ő ember-voltában elhordozhassa és számunkra az igazságot (megigazulást) s az életet megszerezhesse és visszaadhassa.

Ebből a két kátékérdésből és válaszból érezzük e dolog súlyát, e feladat nagyságát. Nem meglepő, ha Isten egy ilyen feladatra nem talált megfelelő embert. Nem is találhatott. Akkor mi a megoldás? Tudjuk, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Az Ő szótárából hiányzik a lehetetlen kifejezés, és megoldotta a ki a megfelelő Megváltó kérdését is. Ezt a káté így tárja elénk: 18. kérdés: Kicsoda az a közbenjáró, aki valóságos Isten és egyszersmind valóságos, igaz ember is? A mi Urunk Jézus Krisztus, aki a mi tökéletes váltságunkra és igazságunkra (megigazulásunkra) adatott nekünk.

Ha megfigyeljük a mai kátékérdésekre adott válaszok milyenségét, akkor elmondhatjuk, hogy igen tényszerű, száraz, személytelennek tűnő mondatok fogalmazódnak meg. A 18. kérdésre adott válaszban pedig nemcsak a tényszerű megfogalmazással szembesülünk, hanem egészen személyesen szólal meg a válaszadó: a mi Urunk Jézus Krisztus. Vagyis nem csupán kimondja, hogy a világ Megváltója nem más, mint Jézus Krisztus, hanem úgy beszél róla, mint, aki a mi Urunk. Pontosan erre a személyességre kell eljutni! Ha ez nincs meg, akkor Jézust sok mindennek lehet tartani. Lehet azt mondani, hogy Ő egy nagy tanító, egy gyógyító, egy híres prédikátor volt. Lehet állítani róla, hogy a legnagyobb ember volt. De ezek csak részigazságok róla, vagy ha úgy tetszik, vele kapcsolatban. Isten, az Ő Fiát, Jézus küldte el emberi világunkba, hogy megváltson, kivásároljon bennünket a bűn és a halál rabságából. A bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad – idézem most már hosszabban egyik énekünket, melynek gondolatával maximálisan egyetértek. Vagy a bűn szolgái vagyunk, vagy Krisztusé. Aki a bűnt szolgálja, az sokszor azt hiszi, hogy szabad ember, de nagyot téved. A Krisztus gyermekei pedig éppen a Krisztusnak való szolgálat által jutnak el a szabadságra.

Jézus tökéletes váltságunkra adatott. Vagyis az Ő szenvedése, halála és feltámadása olyan valami, amit egyetlen embernek sem kell kiegészíteni. Mert nem szorul rá, mert Ő tökéletesen megtette, amit tenni volt szükséges értünk, helyettünk és miattunk.

Ennek megértéséhez elmondok egy valós történetet. Ez egy egykori szovjet kémről szól, aki Istentől távol élte az életét és Franciaországban kémkedett. Ott egyszer azt hallotta, hogy van egy kolostor, ahol az apácák magukat korbácsolják a hitetlen emberekért. Ezen először nagyon jót derült, de a gondolattól csak nem tudott szabadulni, hogy miatta is korbácsolják magukat. Végül ez annyira nyugtalanította őt, hogy elkezdte olvasni a Bibliát, hogy szembesüljön vele, mit is akarnak ezek az apácák. És így tért meg. Így lett Isten gyermekévé. Nem bírta elviselni, hogy mások miatta korbácsolják magukat. Nos, ezek az apácák az Úr Jézus Krisztus másokért való szenvedését példázták saját szenvedésükkel, amennyire csak tudták. S velünk is az a helyzet, hogy lelki békénk akkor lesz, ha eljut a szívünkig az, hogy Jézus értem is szenvedett. Hogy a bennem lévő bűnnel azt kell tegyem, hogy odaviszem Jézushoz lélekben, azaz imában és bocsánatot kérek tőle. Ő pedig megbocsát úgy, mintha el se követtük volna vétkeinket. Mert Jézus a mi tökéletes váltságunkra adatott.

A válságot nem érdemes összekeverni a váltsággal. Én hallottam embert a televízióban úgy nyilatkozni, hogy fogalma sem volt, mi is a kettő közötti különbség. A válság az egy olyan helyzet, melyben egyértelműen baj van. Valami nagy gond, valami súlyos helyzet ez. Válságos az állapota, mondják például valakire, akinek az egészsége tönkrement és éppen életmentő műtétet hajtottak végre rajta. De az anyagi, a gazdasági válság fogalma sem ismeretlen előttünk. Létezik lelki válság is. Ennek sok oka lehet. Csalódottságtól kezdve a fel nem dolgozott gyászig, munkanélküliségtől a magányig számtalan oka lehet. A váltság viszont a megváltás szóból ered. Ami azt jelenti: kiváltani, szabaddá tenni. Meglehetősen beszédes dolog ezt a fogalmat Krisztus kereszthalálának kontextusában alkalmazni. Ha „megváltottak vagyunk”, akkor a múltban rabszolgák voltunk. Isten megvásárolta a szabadságunkat, és már nem vagyunk a bűnnel és az ószövetségi törvénnyel gúzsba kötve. Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. (Gal 4:4-5) Krisztus tehát megváltott bűnös mivoltunkból. Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által (Róma 3:24).   

A káté 19. kérdése így hangzik: Honnan tudod ezt? A válasz pedig ez: A szent evangéliumból, melyet Isten először a paradicsomban jelentett ki, majd pátriárkák és próféták által hirdettetett, s az áldozatok és a törvény más szertartásai által kiábrázolt, végre pedig az Ő egyetlenegy, szerelmes Fia által beteljesített.

Ez a kérdés-felelet azt tisztázza, hogy nem egy vakhitről van itt szó. Nem azért hisz valaki Jézusban, mert valaki azt mondta neki, hogy higgyen, mert megéri, hanem mindezt bizonyítani is kell. Honnan tudod ezt? – teszi fel a teljesen jogos kérdést a káté. Valahonnan tudni lehet ezt, mert kevés lenne, ha valaki csak úgy kitalálta volna. Nos, több bizonyíték van rá. Először is az evangélium tudatja velünk. Az evangélium szó örömhírt jelent. Noha ez a kifejezés első renden az Újszövetséghez köthető számunkra, sokkal messzebb visz vissza bennünket időben. Már a paradicsomban, az Édenkertben is volt örömüzenete Istennek az ember számára. Hogy hangzik ez? Amikor az első emberpár bűnbe esett, Isten kiűzte őket az Édenkertből, de megígérte, hogy el fogja küldeni azt, aki a kígyó fejére tapos, a kígyó pedig a sarkát mardossa. A Szentírásban a kígyó a Sátánt jelenti. Krisztus a kígyó fejére taposott, mert kiűzte a gonosz lelkeket az emberekből és Istenhez vezette őket, megtisztította az emberek szívét és új életet adott nekik. Jézus a kígyó fejére taposott, a kígyó pedig a sarkát mardosta. De hol és hogyan? A kereszten és halálra marta őt. De Isten ebből hozta ki a számunkra örvendetes bűnbocsánatot. Ezt hirdették a pátriárkák és a próféták is. Kik volt a pátriárkák? Az ősatyák, vagyis Ábrahám, Izsák, Jákob, József. Ábrahám azt az ígéretet kapta az Úrtól, hogy benne áldást nyer a föld minden népe. Így történt? Így, mert Jézus az ő leszármazottja volt. A próféták pedig hirdették, hogy hol fog megszületni, és mi fog történni vele. Végül pedig Isten beteljesítette egyszülött Fia által. A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.

A világ – benne minden ember – megváltására szükség volt a bűn miatt. Kellett egy tökéletes ember, aki egyben tökéletes Isten is. A testet öltött Isten fia, Jézus Krisztus ez a személy, aki szenvedésével, halálával és feltámadásával megváltott bennünket, így minden megbánt bűnre van bocsánat, a halál ellen pedig van orvosság: feltámadásnak nevezi a Biblia

A megváltás mindenkinek szól és mindenkié lehet. Hit által. Krisztusba vetett hit által. Megváltott ember vagy, Isten már megtette érted, amit meg kellett tegyen, te tudsz erről? Elfogadtad már Jézust személyes Megváltódnak? Ezekre a kérdésekre csak te tudsz válaszolni. Kívánom, hogy lelki békéd legyen őszinte válaszaid miatt! Ámen

 Az istentiszteleten énekelt énekek: 42, 227, 156, 295, 294

Jó dolga van a lelkednek?

2012. szeptember 9. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: 3Jn 2.vers

Kedves Testvérek!

Azt tartja a mondás, hogy „Reggelizz, mint a király, ebédelj, mint a polgár, vacsorázz, mint a szegény ember.” Testünk táplálása életünk mindennapi része. Nélkülözhetetlen. Önmagunknak ártunk, ha nem étkezünk rendszeresen, vagy, ha mennyiségileg és minőségileg rosszul adagoljuk testünk számára a táplálékot. Az, hogy táplálkozunk, hogy magunkhoz vesszük a megfelelőnek tűnő étel- és italmennyiséget naponként, ez legtöbbünk számára teljesen természetes. Mondhatom azt is, hogy magától értetődő. De miért beszélek ennyit a testünkről? Semmi ilyesmiről nem olvasunk mai Igénkben. Ez igaz, viszont, amit olvasunk, több, mint elgondolkodtató. János apostol ezt fogalmazta meg egyik szeretett lelki testvérének, Gájusznak: „Kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” A testünkkel való törődés tényleg fontos, nélkülözhetetlen az ember számára, de mennyit törődünk a lelkünkkel? Az nem kérdéses, hogy a testünkre oda kell figyelni, különben könnyen megbetegszünk, de mi a helyzet a lelkünkkel? Nos, a lelkünk kissé másabb, mint a testünk, hosszabb ideig kibírja megfelelő táplálék nélkül.

Olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek. Ez az Ige azt a kérdést teszi fel mindnyájunknak személy szerint, hogy milyen dolga van a lelkednek? Szeretnénk kiegyensúlyozott életet élni? Megelégedett, boldog, örvendező életet? Egy útja van ennek: szoros kapcsolat Istennel. A lelki táplálékra is igaz: reggelizz, mint a király. Figyeld meg, hogyan indul a napod! Lelkileg töltekezel? Ha igen, akkor türelmesebb, békésebb leszel. Elmarad a lelki táplálék? Negatív következményeit meg fogod tapasztalni a türelmetlenségben, az idegességben, a kapkodásban, melyek sohasem építik lelki békédet és másokkal való kapcsolataidat. Reggelizz, mint a király! Ez azt jelenti a lelki életedre nézve, hogy kezdd a napodat valami olyannal, ami feltölt, ami erőt ad. Persze ilyenkor is jönnek az emberi kifogások! Ezek közül a legfontosabb így hangzik: nem érek rá, mert sok a dolgom! Nem érsz rá? Tényleg? Akkor a következő történet megmutatja, hogy mit kell tegyél: Egyszer egy nagyvállalat vezetősége elhatározta, hogy több millió forint értékben új iratszekrényeket vásárol az összes telephelyére, mivel a meglévő szekrények mind tele lettek dokumentumokkal. Az értekezleten azonban az egyik osztályvezetőnek az a vakmerő javaslata támadt, álljon le a vállalat fél napra, és az összes dolgozó nézze át a saját iratait. Ami már elavult, vagy fent van a számítógépen, azokat dobják ki. Az egyik osztályon például négy iratszekrény volt, és még igényeltek volna kettőt. A „nagytakarítás” következtében azonban, a megmaradt iratok belefértek egyetlen szekrénybe, tehát három felesleges maradt. A selejtezés olyan jól sikerült, hogy mire mindenki végzett, több tucat iratszekrény maradt üresen, amelyet a nagyvállalat értékesített. Számodra milyen tanulságai vannak a fenti történetnek? Nekem azt üzeni, hogy időnként nagytakarítást kell végezni az életemben! Szükséges ezt megtennünk mindnyájunknak rendszeresen. Dobd ki, ami nem kell, ami felesleges, ami csak a helyet foglalja, és felszabadul az életed, lesz hely valóban értékes, fontos, építő dolgoknak! Nézz magadba és kérd Istent, hogy mutassa meg, amire szükséged van, és azt is, amire nincs. Az utóbbiakat sajnálkozás nélkül dobd ki, és engedd, hogy Isten betöltse szükségeidet!

Cseri Kálmán, nyugalmazott pasaréti lelkipásztornak tavaly került kiadásra egy áhítatos könyve, mely mindennapra tartalmaz egy bibliai igét és annak magyarázatát. A kegyelem harmatja, ez a címe, melynek előszavában maga a szerző fogalmazza meg a következőket:

Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így maradunk életben. Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban az időben, nyugodtan tudunk (tudnánk) táplálkozni. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli.

A lélek tápláléka Isten igéje. Jézus mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4) Eszerint teljes emberi életet az él, aki a lelkét is táplálja.

Isten igéjének különös hatása van: az elolvasás után is munkálkodik az emberben, s amint az ételből fizikai erő, gondolat, kitartás származik, úgy az igéből szeretet, bölcsesség, derű, reménység… fakad. Persze az igazi az, ha valaki magát a Szentírást veszi kézbe, s abból olvas naponta folyamatosan, gondolkozva egy-egy részt, amihez aztán hozzáigazítja az életét is.

Akinek jó a lelki erőnléte, az másként hordja az élet terheit, és tud segíteni másoknak is. De Isten igéje segít el minket igaz hitre és üdvösségre is (Lk 8,12!). Az erre és az ezt kísérő-követő csendes, szabad imádkozásra szánt idő nem eltékozolt fáradozás, hanem sokszorosan kamatozik. Itt és az örökkévalóságban is.

Úgy gondolom, hogy nehéz ennél szebben és egyszerűbben megfogalmazni, hogy miért van szükségünk lelkünk táplálására. Nem is próbálom ezt meg, inkább én is megerősítem, hogy ez a megoldás: Istent keresni, Vele indítani a napjainkat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy imádkozunk és Bibliát olvasunk.

Ha csak imádkozunk, és nem olvasunk a Bibliából, akkor Istent nem hagyom szóhoz jutni! Olyan ez, mint amikor 2 ember találkozik, és az egyik megkérdezi: hogy vagy? Mire a másik 5 percig ecseteli mindazt, ami a lelkét nyomja, aztán elköszön, és azt mondja: milyen jót beszélgettünk! Közben pedig a másik meg se szólalt. Ilyen, ha csak imádkozunk, de a Bibliát nem olvassuk. Nem hagyjuk, hogy Isten megszólítson bennünket. Pedig Isten is szeretne hozzánk szólni. Az Ő kijelentése a Biblia, azon keresztül szeretne minket megszólítani. Ha engedjük Neki.

A Cseri Kálmántól vett gondolatsorból engem nagyon megragadott ez a mondat: Akinek jó a lelki erőnléte, az másként hordja az élet terheit, és tud segíteni másoknak is. Lelki erőnlét. Honnan tudjuk, hogy milyen van nekünk? Mindjárt elmondom, de előtte hadd vonjak párhuzamot a testi erőnléttel. Mindenkinek van valamilyen testi erőnléte. Ez meglátásom szerint két dologból fakad: abból, hogy ahogyan táplálkozunk és abból, hogy mennyi mozgás van az életünkben. Mindkettőre szükség van. Hiszen, ha nem táplálkozik rendesen valaki, akkor bármennyi mozgás is van az életében, nem lesz elég ereje egy idő után. Ha viszont csak táplálkozik valaki, de nem mozog, akkor az elhízáshoz vezet. Természetesen jó lenne tudatos mozgásokat végezni úgy, mint gyaloglás, futás, kerékpározás, úszás, de vannak, akiknek a munkájukból kifolyólag van elég mozgás az életükben. Olyan feladataik vannak, melyek által sokat mozognak. Az ilyen embereknek is jó testi erőnléte van. De aki ülő munkát végez, annak önmagától nem lesz jó testi erőnléte. A kettőre – megfelelő táplálkozás és mozgás – együtt van szükség. S persze legalább ilyen lényeges kérdés, hogy milyen a lelki erőnléte valakinek? Ez pedig attól függ, hogy mivel tápláljuk a lelkünket. Hiszen mindennel tápláljuk, ami bennünket ingerként ér, amilyen tévéműsorokat nézünk, amilyen weboldalakat felkeresünk, amilyen rádióműsorokat hallgatunk. Ám érdemes tisztázni, hogy nem túl zsírosakat eszel lelkileg? Fogyasztható? Emészthető? Táplál, vagy csak telít? Nézz magadba és tarts önvizsgálatot!

Olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek – mondja Igénk. Mindegy, csak egészség legyen! – vallják sokan. De milyen egészség? Testi-lelki? Csak testi? Csak lelki? Bizonyára szeretnénk mindnyájan, ha elmondhatnánk, hogy testileg nagyon fitt, fiatalos vagyok annak ellenére, hogy annyi év van már mögöttem, amennyi. Lelkileg is ilyen lendületes, friss állapotot szeretnénk magunknak. Ám korántsem ennyire egyszerű a helyzet, mert egy idő után testi nyavalyák legyengítnek, elerőtlenítenek bennünket, sőt van, aki betegen születik. A testi egészség változó. Ezt mindnyájunknak el kell fogadni. A Bibliában ezt Pál apostol így fogalmazza meg: …ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. (2Kor 4:16) Külső emberünk: a testünk. Megromlik? Meg. Csak idő kérdése. A belső emberre kell igazán odafigyelni: a lelkünkre! A lelki egészség megújulhat napról napra. Ha engedjük, hogy az Úr megújítson bennünket, ebben mindenkor részünk lehet.

Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban egy friss élményemet! Tegnap gyülekezetünk egy részével részt vettünk az I. Keresztyén Családi Napon Nyíregyháza-Sóstón, ahol találkoztam egy régi ismerősömmel, aki pedagógus ember, fafaragó művész és láttam, hogy nem túl jó egészségnek örvend. Egyik kezében mankó volt és elmondta, hogy testileg megnyomorodott, de belül minden rendben van. És láttam rajta, hogy tényleg így van: széles mosoly ült ki az arcára. Őszinte mosoly. Tehát lehet valaki komoly testi szenvedést hordozva is rendben lelkileg, azaz a testi egészségtelenségben élő ember számára is van lehetőség a lelki egészség megélésére. Akinek testi egészsége van, az gyakran kellene, hogy hálát adjon Istennek érte! Akinek már nincs, az pedig keresse lelke egészségét, mely bárkié lehet Isten közelében.

Neked milyen a lelki erőnléted? Ez általában a nehéz helyzetekben derül ki. Akármilyennek gondolod most magad lelki erőben, azt kívánom, hogy tápláld a lelked Isten jelenlétében! Szólj Hozzá és engedd, hogy megszólítson! Keresd Őt, és azoknak közösségét is, aki szintén az Ő nevében gyűlnek egybe rendszeresen. A gyülekezet közössége ugyanis olyan nagy család, mely más, hozzánk hasonló bűnös, kegyelemre szoruló emberekből áll. Ne feledkezz meg a lelkedről soha! Mert amilyen a lelki erőnlétünk, úgy tudjuk elhordozni az élet terheit. Törődj lelkeddel és bármilyen a testi egészséged, kiegyensúlyozott életed lehet az Úrban! Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 241, 472, 165, 170

KERESZTYÉN CSALÁDI NAP SÓSTÓN

2012. szeptember 8-ikán, szombaton egész napos programot szervezett a Nyírségi Református Egyházmegye és a sóstói gyülekezet keresztyén családok számára. Nagyon szép környezetben, a sóstói tó partján, az árnyékot adó fák alatt több, mint 1500 ember gyűlt össze. Az eseménynek nem csak az volt a célja, hogy a családok és a gyülekezetek közelebb kerüljenek egymáshoz, hanem hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család, a gyermekvállalás fontosságára, hogy biztasson mindnyájunkat arra, hogy érdemes a keresztyén bibliai család-modell szerint élni. Ezekről a gondolatokról szólt az igehirdetés is, mellyel kezdődött a nap, és ahol az igét Kis Klára, a miskolci Jókai Mór Általános Iskola igazgatónője hirdette.

Az egyházmegye jelentős számú gyülekezete részt vett ezen az eseményen, így a mi gyülekezetünk is. A meghirdetett főzőversenyre mi is beneveztünk, a hagyományos vasvári öhönnel. Mire a programok elkezdődtek, már vígan rotyogott a bográcsban az étel. A gyerekeket bábelőadás, ugrálóvár szórakoztatta, vagy akár kézműveskedhettek is. Közben a színpadon neves énekesek léptek fel: Pintér Béla, majd Mészáros János Elek.

A főzőversenyen ugyan nem értünk el helyezést, de az együttlét öröme, a tartalmas beszélgetések, a keresztyén testvéreinkkel való ismerkedés maradandó élményeket szerzett számunkra.

Az egyházmegye hagyományteremtő céllal kívánta megrendezni az első keresztyén családi napot. Éppen ezért azzal a reménnyel búcsúztunk új barátainktól, hogy jövőre újra találkozunk, hogy újra érezzük, milyen jó egy nagy család tagjának lenni, Krisztushoz tartozni.

“Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” ( 1Kor 12,27 )

Hamvasné Nagy Annamária, presbiter

Tanuljátok meg!

2012. szeptember 2. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: Mt 11:28-30

Kedves Testvérek!

         Tanuljátok meg! – ez egy olyan felszólító mondat, mely holnaptól kezdve sokszor sok helyen sokak ajkáról elhangzik majd. Holnap kezdődik ugyanis az új tanév – a legtöbb általános- és középiskolában, míg a felsőfokú oktatási intézményekben kicsit később szoktak kezdeni –, melyet a gyermekek általában kevéssé várnak, de ez az élet rendje: a nyári szünetet követi a tanulással teljes (?) időszak. Bizonyára sok tanító, tanár fogja mondani a gondjaira bízott osztályba tartozó gyerekeknek, fiataloknak: tanuljátok meg! És ez így van rendjén, így természetes: a pedagógus feladata a nevelés, a tanítás, a gyermekeké pedig a tanulás. Mondhatnánk erre mi, akik már nem az iskola padjait koptatjuk, hogy minket ez a felszólítás egyáltalán nem érint, semmi közünk hozzá. Pedig tévedünk, ha így gondoljuk. Ugyanis ezt a két szót Jézus Krisztus is elmondta a tanítványainak. Hallottuk a felolvasott Igében Jézus világos szavait, melyek azonban nemcsak ott és akkor a tizenkettőt szólította meg, hanem itt és most nekünk, ma élő tanítványoknak is szól. Bennünket is tanulásra kér Jézus.

Ha az iskolában való tanulásra gondolunk, akkor könnyen kicsúszik a szánkon a legkézenfekvőbb kifogás: öreg vagyok én már ahhoz. Ezt mondja a hatvanas éveiben járó nyugdíjas, de a harmincas éveiben járó még fiatalnak számító dolgozó ember is. Csakhogy nem lenne szabad ilyen könnyen elhatárolódni a tanulástól, az ismereteink gyarapításától. Miért? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy tanulunk-e a saját hibáinkból? Észrevesszük-e, hogy valamit rosszul csináltunk és legközelebb másképpen végezzük-e el? Ha igen, akkor arra is azt lehet mondani, hogy az is tanulás. De ugyanígy tanulhatunk mások hibájából, kárából, tévedéséből, ballépéséből. Ha innen közelítjük meg a tanulást, akkor már sokkal közelebb állhat hozzánk.

Ma egyre inkább azt kell látnunk, hogy a holtig tanulás válik feladattá. Nem meglepő ez, hiszen minden ugrásszerűen fejlődik: ami tegnap még új és nagyszerű volt, az holnap már elavult és ócska lesz. Ezért kell tanulni, tanulni, tanulni! De egyáltalán nem mindegy, hogy minek a tanulásában haladunk előre! Jól ismerjük a zsoltáros szavait, amikor így fogalmaz: Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! (Zsolt 90:12) A bölcs szívvel rendelkező ember levonja élete tanulságait. Nem csupán él bele a világba, hanem gondolkodik, változik és változtat, ha szükséges. Amikor eltelik egy év, akkor nem mindegy, hogy csak öregebbek leszünk-e, vagy bölcsebbek is! Figyeljük meg jól ezt a zsoltáridézetet! Taníts úgy számlálni napjainkat… – kéri Mózes, a zsoltár szerzője Istent. Mózes tehát tanulni akar Istentől. Pedig amikor ezeket megfogalmazza már igen csak öreg, sok mindent átélt, sokat tapasztalt ember volt. Mégis ragaszkodott a taníthatósághoz. A hívő ember feladatainak egyike pontosan ez: tanítható tanítványnak lenni. Jó néhányan azt mondják magukról, hogy ilyen vagyok, fogadjatok el ilyennek, én már úgy sem változok. De ebből a mondatból sugárzik a megkövülés. Mert bár mindenki valamilyen és valóban el kell fogadjuk egymást olyannak, amilyen a másik, de az én már úgy sem változok gondolata egy teljesen befejezett állapotot jelent. Ez pedig senkire nem kell, hogy igaz legyen. Egy hívő emberre főleg nem. Függetlenül a korunktól. Ha azt mondjuk, hogy ilyen vagyok és én már nem változok, akkor mintha azt mondanánk, hogy az én életem egy befejezett élet, velem már az Isten se tud mit kezdeni. Ez pedig nem igaz, mert befejezett életünk akkor van, amikor az Úr hazaszólít minket önmagához. Na, akkortól kezdve már nem változunk. Sőt, az örökkévaló sorsunk se fog változni: vagy örök élet vagy örök kárhozat lesz az osztályrészünk, annak megfelelően, hogy itt, a földön hogyan döntöttünk.

Tanulj! Erre kér bennünket Jézus. Mit tanulhatunk meg tőle és mellette? Rengeteg dolgot. Igénkben csak kettőt említ: szelídséget és alázatot. Jézus mindkét dologban önmagát állítja példának. Mondhatnánk, hogy nagyképűség, ha valaki önmagát állítja példaképül mások elé. Van is ennek igazságtartalma, de Jézus esetében nem nagyképűségről van szó, hanem hitelességről. Nézzünk példákat Jézus szelídségére! Hányszor akarták őt csőbe húzni? Csak az evangéliumok tanulsága szerint jó párszor. Az őt nem kedvelő farizeusok és írástudók keresték a gyenge pontjait, keresték a fogást rajta. Sikertelenül. Pedig próbálkoztak többször is. Ilyenekkel keresték: szabad-e adót fizetni a császárnak, meg kell-e kövezni a házasságtörő nőt, szabad-e szombaton gyógyítani? Szelíden, okosan, bölcsen megválaszolt a hozzá ilyen fondorlatos módon fordulóknak. De szelíd maradt, amikor elfogták a Gecsemáné kertben. Nem ellenkezett, nem kiáltozott, nem tiltakozott, hanem szelíd maradt. Van tőle mit tanulnunk ezen a téren? Bőven, hiszen olykor nem tudunk eléggé szelídek maradni. Hamar felcsattanunk, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, nem tudunk jézusi indulattal lenni, amikor valaki nincs velünk egy véleményen. És alázat terén? Ott is van mit tanulnunk. Jézus alázata legnagyszerűbben a lábmosás történetében mutatkozik meg. Amikor ő, egyesével megmossa a tanítványok lábát. Maguk a tanítványok is ledöbbennek az egészen, ő mégis megteszi, sőt azt mondja, hogy példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Jézus erre adott példát övéinek: nem a hatalmaskodásra, a gőgös uralkodásra, a másik megvetésére, hanem az alázatra, mely lehajol, melynek nincs olyan, hogy alantas munka, melynek csak szeretetteljes másokhoz való viszonyulás létezik, amely alázattal párosul.

A Bibliának egy másik helyén azt olvassuk, hogy Jézus így szólt övéihez: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Tehát Jézus nemcsak a szelídségben, az alázatban, de a szeretetben is nagyszerű és követendő példa. Mit is mondott egy másik alkalommal? Nincs senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért. Igen ám, de ő nemcsak a barátaiért, hanem az ellenségeiért is életét adta. Szeretetének nagysága, áldozatossága pontosan ebben látható leginkább. Mennyire jellemez bennünket ez a három dolog: szelídség, alázat, szeretet? Ha ez a három dolog jézusi lenne bennünk, egészen megváltozna a világ körülöttünk. Vonzóvá lenne életünk, és mások is keresnék a mi megváltozásunk forrását. Mi pedig egyszerűen csak rámutatnánk Jézusra és azt mondhatnánk, hogy nekünk, egyedül képtelenség, sőt lehetetlenség megváltozni, de Vele bárkinek sikerülhet. Csak át kell engednünk életünk irányítását Neki és ezekben a fent elsorolt erényekben gyarapodásunk, növekedésünk lesz. Sokak épülésére.

         Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! (Zsolt 143:10) – kéri Istent a zsoltáros. Itt is a taníts kifejezés hangzik el az Úr felé. Nekünk is szabad ezt komolyan venni és komolyan kérni mennyei Atyánktól. Hívőnek lenni egy folyamatos tanulással egyenértékű. És ha érzed, hogy előrehaladsz a hitben, ha növekszik az Úrba vetett bizalmad, az se tegyen elbizakodottá, sőt, ellenkezőleg: légy még alázatosabb, még szelídebb. Én úgy gondolom, hogy a hívőnek tanulnia kell Isten szemszögéből látni dolgokat, eseményeket, saját magunkat, családunkat, a körülöttünk élőket vagy éppen a világot. De ez csak akkor sikerülhet, ha önmagunkat alárendeljük az Úrnak, ha elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a mindenhatók, hanem az élő Isten. Ha elfogadjuk, hogy bár nekünk is van, lehet akaratunk, de az a legbölcsebb, ha Istenét keresve, felismerve és cselekedve élünk.

Testvérem! Légy tanítható tanítvány! Ha még, vagy már egyedül élsz, akkor tanulj ebben a helyzetedben. Akik még egyedül vannak, azok ne türelmetlenkedjenek, ha Isten társat rendelt melléjük, időben meg fogja mutatni, hogy ki az. Akik már egyedül vannak, azoknak hadd álljon itt Gyökössy Endre özvegyének gondolata, aki a róla megjelent könyvben ezt fogalmazta meg: „Amióta egyedül maradtam, talán azóta fejlődtem a legtöbbet, mert Isten egészen idős korunkban is tanít, nevel bennünket, és a hitharcainkat akkor sem kerülhetjük meg.” Ezek egy 90 éves asszony szavai és nem arról szólnak, hogy már nem lehet, már nincs mit tanulni e földi életben, hanem észreveszi Isten tanító kezét, vezetését ennyi idősen is. Aki házasságban, családban él, szintén sokat tanulhat. Türelem, szeretet, megbocsátás, bocsánatkérés, önzetlenség, alkalmazkodás: ezek nélkül nem lehet boldog házasságban, családban élni. De ezek tanulhatóak. Csak a balga ember hiszi, hogy mindig mindennek rendben kell mennie életünkben. Ez senkinek nem így adatik. Mondhatom úgy is, hogy a nehézségek, a gondok életünk velejárói, ezekben és ezek által kell megtanulnunk növekedni, embernek lenni, Krisztus tanítványának bizonyulni. Nehéz feladat? Az, de nem lehetetlen küldetés, mert Jézus a segítségünkre van.

Jól tanulni akkor lehet, ha fókuszált élete van valakinek. Azaz azt kell tennünk, amire hivatottak vagyunk. Ha nem azt tesszük, akkor szétforgácsoljuk magunkat és nem tudjuk beteljesíteni az Úrtól kapott feladatunkat. A Mai Ige című áhítatos füzetben néhány napja volt egy igemagyarázat, mely különösen megérintett engem. A megfelelő fókusz címet viselte az írás. Az utolsó mondatok egyike így hangzott: nem az fog számítani, hogy mások mit mondanak rólad, hanem az, hogy mit mond Isten.  Ebben is sok tanulnivalónk van, hogy mennyire sikerül Istenre fókuszálnunk, az Ő tetszését keresve élni.

A napokban olvastam egy vállalatvezetőről, akinek nagyon zűrzavaros volt az élete és szeretett volna tanácsot kérni, ezért ezt el is mondta egy általa bölcsnek vélt embernek, várva, hogy segítséget kap majd tőle. A bölcs ember pedig hallgatta, hallgatta, amiket a vállalatvezető mondott, majd mivel annak irodájában voltak, megragadta a teáskannát és elkezdett teát önteni egy csészébe. Lassan, de folyamatosan öntötte a teát, amíg az kifolyt a csészéből az asztalra. Erre a vállalatvezető felkiáltott: Mit csinál jó ember? Mire a válasz így hangzott: Csak megmutatom, hogy milyen a maga élete. Tele van, és nem fér bele már semmi új dolog. Ezért van zűrzavar az életében. Ezen próbáljon meg változtatni! Nekünk is érdemes végiggondolni saját életünket. Nincs abban zűrzavar? Nem kell változtatnunk rajta?

Jézus mit is mond alapigénkben? Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.  Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű. Jézusnak könnyű volt a terhe és boldogító az igája? Ez megdöbbentő, hiszen tudjuk, hogy a világ bűnét hordozta, az pedig nem könnyű, egyikünk se bírna vele. Akkor ő hogyan nevezhette mégis könnyűnek? Úgy, hogy mennyei Atyjára tekintve hordozta és teljesen tisztában volt vele, hogy mi életének célja, küldetése és ennek megfelelően élt, ennek rendelt alá mindent…

Mit tegyünk, ha megfáradunk Jézus követésében, a hitbeli tanulásban? Van megoldás? Van bizony, és az is ott van alapigénkben: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek. Ezt is Jézus mondja. Vagyis ő tudja, hogy az ember olykor megfárad, hogy vannak terheink, melyeket időnként roskadozva hordozunk, de önmagához hívogat, hogy nyugalmat találjunk nála. Ő ismeri jelenlegi terheidet is: a szenvedést, amit egy betegség jelent neked vagy valamelyik családtagodnak. Ismeri gyászodat, tudja, ha elveszítettél valakit, és tudja azt is, hogy mindaz mivel jár. Ismeri anyagi nehézségeidet, melyek talán az iskolakezdés miatt vannak jelen életedben, de azt is tudja, ha már korábban kezdődtek ilyen irányú nehézségeid. Ezekben és ezekkel együtt is magához hív. Jól tetted, hogy eljöttél! Gyere máskor is! Jézus találkozni akar veled, meg akar nyugtatni, segíteni akar rajtad, vezetni akar téged – ha engeded!

Testvérem! Senki és semmi ne zavarjon abban, hogy tanulj! Akarj tanulni, engedd, hogy Jézus tanítson, tölts Vele minél több időt, mert annak áldásai meglátszanak életeden és ezáltal másokat is Jézushoz vihetsz. Nem az az egyedüli cél ugyanis, hogy mi Jézustól tanuljunk, hanem az is, hogy másokat is megtanítsunk a hit útján járni, mely az örök életre viszi az azon járókat, de csakis Jézus Krisztus által. Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 25, 512, 161, 445, 370, 479 

Táboroztunk…

Mint minden évben, így idén is a református hittanra járó gyerekek körében a legnagyobb érdeklődéssel és izgalommal várt esemény a hittanos tábor volt. Akadt olyan gyerek, aki az utolsó hittanórák mindegyikén kiszámoltatta velem, hogy hányat kell még a táborig aludni… Nehezen teltek a napok, de egyszer csak elérkezett július 22-e, az indulás napja. Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy végeláthatatlan kocsisor indult el templomunk elől, hiszen összesen 32 kocsi szállította a tábor résztvevőit: a 49 gyereket és a 8 felnőttet, no meg a rengeteg csomagot, felszerelést, szükséges holmikat. Úti célunk a Zemplén egyik eldugott kis falvacskája, a festői szépségű Újhuta volt. Ez a kis falu mindenkit megragadott a maga egyszerű szépségével, jó levegőjével és nyugalmával. A gyerekeket persze kevésbé érdekelte a nyugalom, ők inkább azt élvezték, hogy végre itt vagyunk, hogy lehet – és van kivel – játszani, focizni, csocsózni, beszélgetni. Még a legkisebbeken sem lehetett érezni sem megilletődöttséget, sem szorongást, kezdettől fogva vidám és felszabadult volt a hangulat. Persze olyan is volt, amikor már nem bántuk volna, mi felnőttek, ha ez a vidámság és felszabadultság végre alábbhagy egy kissé (mondjuk úgy a hajnali órákban), de a táborok már csak ilyenek: első éjszaka nehezen megy az alvás.

         Mint minden táborunk, az idei is két fő pillérre épült: a lelki élet gyakorlására és az élményszerzésre. A lelki élet elmélyítésére idén Jónás könyve szolgáltatta az Igei útmutatást, melyet 5 részre feldolgozva beszéltünk, énekeltünk, barkácsoltunk át a gyerekekkel. Mindebben nagy segítségünkre volt a Titus Hitéleti Alapítvány „Különleges küldetés” című kiadványa. A történet nem volt teljesen ismeretlen a gyerekek többségének, mégis most először sikerült kellő mennyiségű időt és figyelmet fordítani erre a különleges történetre. S ha mindebből csak annyi megragadt bennük, hogy „Jónás nem szeretnék lenni…” már előrébb jutottunk picit…

         Ami az élményeket illeti, abból az idén is bőven jutott a hittanos táborban. Az első egész napunkon – hétfőn – a regéci várba kirándultunk. Mivel Regéc Újhuta szomszédos települése, úgy gondoltuk, gyalogosan tesszük meg az utat. Felmérve azonban a távolságot – ami kb. 10 km volt – gyorsan módosítottunk: úgy döntöttünk, hogy odafelé busszal megyünk, és csak visszafelé gyalogolunk. Aztán mérlegeltük a gyerekek (és a saját) tűrőképességét is, és az látszott a legjobb megoldásnak, ha visszafelé is busszal jövünk. Még így is megmaradt az a távolság, amit a hegy lábától a hegytetőn lévő várromig kellett megtenni, és ez is alaposan próbára tette túrázáshoz nem szokott izmainkat. A kilátás a várból persze pazar volt (no meg a várbüfében való jégkrémezés is), de így is volt olyan gyerek, aki a végén azt mondta: „Hálát adok Istennek, hogy lehozott erről a hegyről!” A legboldogabb talán mégis Béla bácsi volt, aki kihasználva a helyzetet, hogy Magyar Zolikának a tábor előtt egy nappal megsérült a lába, és így nem tudott gyalogolni, kocsival fuvarozta fel Zolikát a várhoz, megjegyezve, hogy „egy életre hálás leszek Magyar Zolikának, hogy nem kellett gyalogolnom!”

         Kedden olyan program következett, ami biztos sikert arat mindig a gyerekek körében: bobozás a Sátoraljaújhelyi Kalandparkban. Aki volt már bobozni, az azért várta ezt a napot, aki még nem, az pedig azért, hogy mi a csoda lehet az a bob. Hát az valóban egy csoda, mert még a legfélénkebb gyerek is hamar levetkőzte félelmét, és boldogan száguldozott lefelé a bobpályán. Az előre megvásárolt 100 jegy hamar elfogyott, s amikor 2 nap múlva (csütörtökön), a rossz időjárás miatt nem tudtunk strandra menni, nem volt kérdés, hogy ismét bobozni kell menjünk, de ekkor már kapásból 200 jegyet vettünk… Megunhatatlan élményt jelent ez a gyerekeknek, de még a felnőtteknek is, mert még a mamák (a szakács nénik, akik főztek ránk) is kipróbálták, és nagyon élvezték.

         Szerdán kultúrprogram volt soron: egy igazi református hagyományokkal rendelkező városba, Sárospatakra kirándultunk. Először meglátogattuk a híres pataki kerámiát gyártó műhelyt, ahol a gyártás folyamatát a nyers agyagtól egészen a késztermékek csomagolásáig végigkísérhettük. Igazi kuriózumnak számított, hogy az egyik égető kemencét a szemünk láttára nyitották ki, és húzták elő belőle a több száz fokon kiégetett szebbnél szebb agyagedényeket. Az üzemlátogatás végén mindenki kapott egy kis emléket, amit a gyerekek többsége az édesanyjának hozott haza nagy-nagy szeretettel. Ezután megtekintettük a Sárospataki Református Kollégiumot, annak könyvtárát és múzeumát, majd magát a református templomot is. Itt a kissé hosszúra nyúlt templomtörténeti beszámoló alatt a kellemes hűvösben megpihentünk (majdnem el is aludtak néhányan), majd elsétáltunk a várba, ahol azonban már csak arra futotta a gyerekek erejéből, hogy a játszóteret birtokba vegyék (de arra bőven futotta). Ezek voltak az előre eltervezett programjaink. Voltak persze előre nem tervezett (nem tervezhető) dolgok is, melyek időnként próbára tették a felnőttek tűrőképességét, de ezek a bűnbocsánat kategóriájába tartoznak.

         Tapasztalatként az idei hittanos táborból az vonható le leginkább, hogy ennyi gyerekkel (és felnőttel) legközelebb 2 tábort kell szervezni. 50 gyerekből lehet két csapatot csinálni, s akkor jobban oda tudunk figyelni az egyes korosztályok életkori sajátosságaiból fakadó igényeire, jellemzőire. Igazából ezzel már nem is 2, hanem 3 tábora lenne a gyülekezetnek, hiszen az idén külön került megrendezésre az ifjúsági tábor, ahol 20 református konfirmált fiatalunk táborozott Balatonfenyvesen. Köszönet érte Arany Tímea lelkipásztornak! Természetesen köszönet illeti az újhutai tábor munkatársait is, akik nélkül nem jöhetett volna létre mindez: Hamvasné Nagy Annamáriának a gyerekek körében végzett szeretetteljes, odaadó munkáját, Tóth Andrásné, Sütő Lajosné, Tóth Miklósné, Pallóné Szurkos Szilvia és Farkas Józsefné testvéreinknek pedig a sok finomságot köszönjük, mellyel testi tápláltatásunkról gondoskodtak. Végül, de nem utolsósorban – hanem inkább elsősorban és mindenekfölött – köszönet a Mindenható Istennek, aki nemcsak megsegített és megőrzött minket ezen a héten, de megadta a számbeli növekedést is, s azt a reménységet, hogy jövőre talán már 3 táborról számolhatunk be! Legyen hát egyedül Övé a dicsőség mindenért!

                                                        Katonáné Farkas Ibolya

                                                                lelkipásztor

A 2012. január 1-2017. december 31. közötti időszakban gyülekezetünk presbitériumát a következő testvérek alkotják:

Gondnok:

TOKÁR ZOLTÁNNÉ

Presbiterek:

1.BALOGH LAJOSNÉ
2. BERECZKI SÁNDOR
3. BOROS LAJOS
4. CSEREPES ISTVÁN

5.DOHOS IMRE

6. DOHOS SÁNDOR

7. GULYÁS ANNAMÁRIA
8. HAMVAS ATTILA
9. HAMVASNÉ NAGY ANNAMÁRIA
10. KEREKESNÉ LÉVAI ERIKA
11. LOSONCZI ANITA
12. PERE GYULA
13. PETHE LÁSZLÓ
14. PETHE LÁSZLÓNÉ
15. SÜTŐ LAJOSNÉ
16. SZABÓ LAJOSNÉ
17. SZÁNTÓ LÁSZLÓ
18. TAR ELEMÉR
19. TOKÁR ZOLTÁNNÉ
20. TÓTH MIKLÓSNÉ

Pótpresbiterek:

SZABÓ ISTVÁN
BÓDOR JÁNOS
PETHE ISTVÁN
KISS IMRÉNÉ
BARTHA FERENC